Az elnök felel - egy küldöttgyűlés margójára

Egy kis komolytalankodás év végére. A történet szereplői természetesen nem valósak. ... tudom Karinthy jobb, így én is Neki köszönöm az alábbi sorokat.  

Nem, ma erre nem lehetett számítani, igazán.

Hiszen számított rá, persze hogy számított, sőt múlt éjjel álmodott is ilyesfélét: de álmában legjobb barátja, 'A Gondnok', és csak az előre leírtakat kérdezte, igaz, hogy úgy volt, mintha a költségvetésről is a 'Tulajdonos' kérdezné. Álmában elintézte az egész kérdést, a 'Előző vezetés-bűnök'-ből felelt, egyfelesre.

Mikor kimondják a nevét, nem hisz a füleinek, körülnéz: hátha csoda történik, hátha csak agyrém, nyomasztó lidércnyomás volt, hogy ez az ő neve, és most felébred ebből az álomból. Aztán egy csomó 'áhármast' felkap a padról. Ülve marad, csak gondolatban áll fel és közben ezt gondolja:

"kollegájanemhamisítottokiratot egyenlő mindenrendbenörüljetek" Ezt fogja kérdezni. Biztosan ezt fogja kérdezni. Ha nem ezt kérdezi, átmegyek 20 meghatalmazással, max 'A Gondnok' még többet számláz és addig elmegyek munkát keresni, és raktárosi pályára lépek.

Közben megbotlik, és elejti a papírokat. Míg a földön szedeget, háta mögött felzúg az obligát nevetés, amit ezúttal senki se tilt be: a rossz elnök törvényen kívül áll, rajta lehet nevetni.

A kérdező tulajdonos leül, és maga elé teszi a küldöttgyűlési meghívó paksamétáját. Ránéz. A rossz elnök görcsösen mondogatja magában: "aszemételődöm..." veszi a mikrofont. A tulajdonos ránéz.

- Készült? - mondja a tulajdonos.

- Készültem.

Ó igen, hogyne készült volna. A halálraítélt is felkészül: felveszi az utolsó kenetet, és lenyíratja a haját.

- Hát akkor mondja.

A rossz elnök a mikrofon felé fordul.

- mindenalegnagyobrendbenvandeatulajdonsokbántanak.

És a rossz elnök engedelmesen mondani kezdi és gesztikulálva előadja a számokat. Mondja, mondja, mint Ágnes asszony, tudja, miről van szó, látja a tételt "éppen úgy, mint akkor éjjel", mikor elaludt mellette, és fogalma se volt róla, mit jelent az egész. Igen, ez az, homályosan sejti, valami költségcsökkentést ígért - de hogy mi lesz ebből.

Szép lassan és másról beszélve beszél. A milliós költségű villanyszerelés anyagköltségeit sorolja - a költségnövekedés helyett költségcsökkenésről beszél és emiatt elmegy a régmúltba, gondosan mellébeszél. Időt nyer ezzel. Hátha csöngetnek addig. Vagy valami lesz. Úgyse sokáig szerepel ő itten a dobogón. Ezt még elmondja, az egyenlőségjelet is szép lassan felrakja a százezer Ft az egyenlő millió Ft, - igen, ezt még úgy csinálja, mint más, felsőbb lények, mint egy jó tanuló. Még a lecserélt LED égőket is név szerint sorolja. A raktáros életben nagyon korán kell felkelni, villan át az agyán, hirtelen. De aztán főraktáros lesz az ember. Esetleg kimegy Fiuméba.

Közben szép lassan válaszol - még mindig nem válaszolt a kérdése. Hozzá nem értő ember, küldött, aki ezt a jelenetet figyeli, azt hiszi, valami jó elnök felel. De a tulajdonos tudja már, mit jelent az, mikor valaki ilyen határtalan gonddal magyarázza a költségvetés és a villanyszereléshez felhasznált kábel farkincáját.

Halálos csend körös-körül. A kérdező tulajdonos nem mozdul. Most beszélni kell.

- A költségek nem nőttek... - kezdi értelmesen és összehúzott szemmel, és mélységes figyelemmel nézi a lábát.

- A költségek nem nőttek... - ismétli olyan ember modorában, aki nem azért ismétli a szót, mintha nem tudná, mit akar mondani, hanem inkább azért, mert rengeteg mondanivalója közül a leghelyesebbet, a legfrappánsabbat, a legtökéletesebbet válogatja és mérlegeli.

De a tulajdonos, ó, a tulajdonos már tudja, mit jelent ez.

- Készült? - mondja keményen és szárazon.

- Küldött urak és hölgynek nem nevezhető hölgyek, kérem, én készültem.

Ezt bezzeg villámgyorsan mondja: véres dac, lázadó kétségbeesés remeg a hangjában.

Tulajdonos (széles gesztussal): - Hát akkor halljuk.

A rossz elnök nagy lélegzetet vesz.

- A költségek nem nőttek azok az előz évihez képest úgy alakultak, hogy az egészet megszorozzuk...

És most beszél. Valamit beszél. A második mondatnál arra számított, hogy félbeszakítják - lopva néz a kérdező felé. De az mozdulatlan arccal néz, se azt nem mondja, hogy jó, se azt, hogy rossz. Nem szól.

Pedig a rossz elnök nagyon jól tudja, hogy nem lehet az jó, amit ő beszél. Hát akkor miért nem szól a tulajdonos? Ez rettenetes. A hangja reszketni kezd. Egyszerre látja, hogy a tulajdonos felemeli a paksamétáját. Erre elsápad, és szédítő gyorsasággal kezdi:

- A költségek nem nőttek, úgy származnak az tavalyiból, hogy végig... Tulajdonos úr kérem, én készültem.

- Padtársa, másik igazgatósági tag - mondja hangosan a tulajdonos.

Mi ez? Már egy másikat hívtak ki? Ővele végeztek? Mi ez? Álmodik?

- A költségek nem nőttek... - kezdi újra, fenyegetően.

A padtárs fürgén felnéz, és az asztal másik végén már veszi a másik mikrofont.

- A költségek... Tulajdonos úr kérem, én készültem.

Senki sem felel. És most ott áll, egyedül a tömegben, mint egy szigeten. De még nem megy helyre. Neki nem mondták, hogy menjen helyre - odvas és züllött, kitaszított szívvel áll ott -, neki nem mondták, nem mondták. Ő még felel. Most leüljön, újra, hisz fel sem állt? Nem, inkább marad mozdulatlanul, hülyén: keze dadogva babrál az asztalon, a félbemaradt magyarázat roncsai közt, mint a felsült liftszerelő, a hajtómotor megpattant hengerei fölött. A másik fiú közben már felel is. Valami 'nem elkövetett okirat hamisításról' beszél - ez is olyan idegen és furcsa... mint minden... amivel itt tavaly óta foglalkoznak körülötte... foglalkoznak vidáman és ruganyosan és hangosan... és amiből ő soha nem fogott fel semmit... néhány mondatot jegyzett meg eddig, s azokon úszott...

És így ül most, még ül mozdulatlan, reménykedik, udvariasan figyeli, amit a másik beszél... néha helyeslően bólint, legalább ezzel jelzi, hogy ő készült, ő tud... néha bátortalanul meg is szólal, abban az illúzióban ringatja magát, hogy őt kérdezték, de csak halkan, hogy ne küldjék helyre... aztán szerényen elhallgat és figyel... előrehajol, részt vesz a felelésben, odaadja a mikrofont, buzgólkodik a felelő körül, még súg is neki, hangosan, nem azért, hogy segítsen, de hogy a küldöttek lássák, hogy ő súg, tehát ő tud...

Egyszóval: nem adja meg magát.

Egyszer aztán minden ereje elhagyja, elhallgat, és még egyszer a raktáros munkára gondol. Elboruló elméjében, mint távoli szavak, verődnek vissza a zajok... a mikrofon ropogása... elfolynak az arcok, és egy pillanatra világosan látja a végtelent, amelyről e percben jelentette ki a felelő, hogy ott a közös költséget mind elnyelik. Látja a végtelent... nagy, kék valami... oldalt egy kis házikó is van, amire fölül fel van írva:

"Bejárat a negyedik végtelenbe - Lakásszövetkezeti iroda" A házban fogasok vannak, ahol a 'költségsorok' leteszik a számlájukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a padba, és örömmel üdvözlik egymást... a költségek, igen... a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet osztályában, ahová ő soha eljutni nem fog... ama "felsőbb osztály", melybe "elégtelen eredmény miatt fel nem léphet" soha.